3. fejezet

Ahogy kellett, a meccs előtt egy órával már a helyemen ültem. Az emberek szálingóztak a stadionba. Apával még telefonon értekeztem. Ha lehetne rá valamiféle lehetőség, hogy lent legyek velük, elintézte volna. Hogy miért? Ismét arra hivatkozott, hogy egy-két dolgot jobb, ha a saját szememmel látok. Azt nem magyarázta meg, hogy mit kellene látnom. Lehet, nem is arra fogok figyelni, amire kellene. Arról viszont biztosított, hogy csak a meccs után tudunk beszélni, de figyeljem a mérkőzést, és a játék után osszam meg vele az észrevételeimet. Jótól kér ilyet. Utoljára focival középiskolás koromban, 15 évesen foglalkoztam. Annak immár 10 éve. Azt mondják, ezt se lehet elfelejteni, mint ahogy a biciklizést sem, de ha az ember mással foglalkozik, akkor simán kimennek a fejéből a szabályok. Hát mindegy. Biztosítottam róla, hogy mindenre odafigyelek, ami számomra lényeges, és megjegyzem, ha esetleg akad észrevétel. Ennek segítsége képen hoztam magammal egy kis noteszt. Igaz, ha a pályán történő dolgokat követem figyelemmel, aligha lesz időm arra, hogy leírjak mindent. Így arra jutottam, hogy csak a kulcsszavakat vetem papírra. Ha eszembe jut a kerek gondolat, akkor jó, ha nem, akkor meg így jártam.

Körém is leültek már a VIP jeggyel rendelkezők. Töredelmesen bevallom, nem ismertem senkit, viszont barátságosan bemutatkozott a két szomszédom. A hangzavarban nem értettem a nevüket, ugyanis a stadion már kezdett megtelni. Mikor elindultam ide, nem igazán érdekelt a meccs, de most, hogy látom ezt a sok embert, bennem is kezd felmenni az adrenalin.

De igazán akkor hágott tetőfokára a hangzavar, amikor a csapatok megjelentek a pályán. Felvonultak a pályára, és szembe álltak a közönséggel. Elkezdődtek a himnuszok. A spanyolnál természetesen a szívemre tettem a kezem, és énekeltem, ahogy egy vérbe spanyolhoz illik.

A himnuszok után üdvözölték egymást, majd a bíró érme feldobással eldöntötte, ki melyik térfélen játszik, és ki kezd. Amit ilyen távolságból láttam, az az volt, hogy a franciákra mutatott. Tehát ők kezdik meg a meccset. Nem sokáig tudják megtartani, mert a spanyolok azonnal visszatámadnak, és elhalásszák előlük a labdát. Még így a játék elején volt egy kis időm körbenézni a stadionban. Boldogan könyveltem el, hogy a nemzetem tagjai vannak többségben. Érdekli őket, mi lesz a nemzeti 11-ük sorsa.

Miközben a labda útját néztem a pályát, néha-néha felpillantottam a kivetítőre is, ahol a meccsből eltelt időt figyeltem. Pont ekkor rántotta le az egyik francia az újonnan szerzett barátomat. Kicsit felmordultam. Mire észbe kaptam, az egyik spanyol játékos, aki nem más volt, mint Alonso, a pálya felétől rúgta kapura a labdát, de a francia kapust ez kicsit se lepte meg. Elég sokat birtokolták a labdát a fiúk, de igazi helyzetük nem akadt, ahogy az ellenfélnek sem. Csak passzolgattak, de konkrétan nem történt semmi a pályán, ami lázba tudott volna hozni. Kezdtem unatkozni, mikor a spanyol srácok megindultak a francia kapu felé. Iniesta vitte a labdát, mellette futott Jordi, aki lerázva a védőjét levette Iniesta passzát. A túloldalon érkező Alonsonak adta be a lasztit, aki a kapuba fejelte, megszerezve ezzel a spanyoloknak a vezetést. Az egész stadion hangorkánba csapott fel. Én is felugrottam a helyemről.

Helyzetnek nem igen nevezhető lehetőségük akadt a franciáknak szabadrúgás formájában, de Ikernek nem kellett megerőltetnie magát, mint ahogy az utána következő percben sem, mikor az egyik francia kapura rúgott. Eddig nem sok dolga volt a kapusunknak, de jobb, ha ez így is marad. Ellentétben a franciák kapusával, aki megéri figyelni a spanyol támadókat. Most éppen újdonsült barátom fejelte a labdát… mellé. Lelkes nagyon. Bár ugyanez igaz a többiekre is. Ha visszaemlékszek a gyerekkori focizásokon tanultakra, megszerzett tapasztalatokra, akkor a spanyol csapat most konkrétan egyfajta edző meccset tart. Lelkesek, de mégse erőltetik meg magukat.

Aztán előkerül a meccs első sárga lapja. Sergio kapta meg, mert feltartotta Benzemát. Honnan tudom a nevét? Beordította a közvetítő pasas. A többiek nevét is emlegeti, de azok nem ragadnak meg úgy. Az események viszont egyre jobban felpörögnek. Ikernek kell védenie a. A jobb felsőből szedte ki Cabaye labdáját. Az tény, hogy a spanyol játékosoknak utánanéztem, de lassan megismerem a franciákat is. Csak el kellett jönnöm egy meccsre, és máris megismerek mindenkit. Még azokat is, akik nem érdekelnek.

A francia kaput egy spanyol páros támadta gyakran. Iniesta vezette a labdát, átpasszolta Cesc-nek, aki nem járt sikerrel a kapu bevételével kapcsolatban. Nem baj. A második félidőben meg a hátralévő néhány percben még lesz lehetőségük. Ahogy a franciáknak is. Ribery elszáguldott Piqué mellett, de a beadását szerencsére Ramos kifejelte. A francia kaput ismét a korábbi páros próbálta bevenni, de az egyik francia közbe lépett. A szögletet Xavi végezte el, amikor is a labda Gerard fejét találta meg, a labda pedig a kapu fölött talált helyet magának.

Percekkel később előkerült a második sárga lap is. Cabaye kapta, aki rendesen elintézte Busquets-et. Néz alapján akár még rokonom is lehetne, de csak félig. Ennek ellenére semmi közöm hozzá. A tegnapi napig azt se tudtam, hogy a világon van.

A bíró egy percet hosszabbít, de a franciák nem tudnak mit kezdeni a passzolgató spanyolokkal. Nehéz dolguk lesz, ha tovább akarnak jutni. A győzelemért viszont meg kell dolgozni, ami jelen pillanatban nem megy nekik olyan egyszerűen.

Az első félidőnek vége, és a játékosok lesétáltak a pályáról. Apa most biztos elmondja nekik a szokásos dolgokat. Nem tudom, mik lennének azok, de gondolom, nem költ új okosságokat. Legalábbis régen, otthon nem ez volt a módi.